Warning: session_start(): open(/var/www/www/helysegek.hu/tmp//sess_8ra7mfni3cage5444kp1afgcp6, O_RDWR) failed: Disc quota exceeded (69) in /var/www/www/helysegek.hu/www/main.php on line 22
Magyarország független politikai hírportálja
Google+

Tophu.hu

 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 





Horthy Miklós születésének 140. évfordulója
 



Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyi rendfokozatban a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháború utáni összeomlás és a proletárdiktatúra után magához ragadta és megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 15-ig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

A család őse, Horti István 1635-ben kapott nemesi oklevelet II. Ferdinánd királytól. Nem ez az első írásos dokumentum a székely eredetű, de akkor már Északkelet-Magyarországon élt családról. Debrecen város jegyzőkönyvei már a 16. század végén említést tesznek a Hortiakról. Jelentős szerepet azonban nem játszhattak, hiszen a nevek említésén kívül más nem maradt fenn róluk. Tudni még, hogy a nemesítést – a családi hagyomány szerint jóval korábbi székely nemesség megerősítését – Kolozs vármegye hirdette ki 1657. június 21-én.[1]

Miklós apja, Horthy István (1830–1904)[2], a magyar főrendiház tagja volt, valamint egy 1500 holdas birtok felett rendelkezett. Igen szigorú ember volt még gyermekeivel szemben is. 1857-ben kötött házasságot dévaványai Halassy Paulával (1839–1895).[3] Kilenc gyermekük született (sorban: István, Zoltán, Béla, Paula, Miklós, Erzsébet, Szabolcs, Jenő [kétéves korában meghalt], Jenő).[4] Horthy fivérei közül István (1858–1937) lovassági tábornokként az ellenforradalom idején Székesfehérvárott szolgált, és támogatta öccse törekvéseit, visszavonulásától haláláig pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatóságának képviselője volt.[5]

Horthy Miklós 1901. július 22-én Aradon kötött házasságot jószáshelyi Purgly Magdolnával (1881–1959), Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányával. Négy gyermekük született:

  1. Magdolna (1902–1918), fiatalon meghalt vörhenyben;
  2. Paulette (1903–1940), előbb vitéz Fáy László földbirtokos, majd gróf Károlyi Gyula neje;
  3. István (1904–1942), a MÁV gépgyár főmérnöke, rövid ideig kormányzóhelyettes, hadirepülőgép-szerencsétlenségben halt meg Ukrajnában. Felesége: Edelsheim-Gyulai Ilona (1918.);
  4. Miklós (1906–1993), feleségül vette Károlyi Consuela grófnőt (1905–1976).

Gyermekkorát nyolc éves koráig a családi birtokon, Kenderesen töltötte. A családi visszaemlékezések szerint eleven és kalandszerető gyermek volt. Emlékirataiban így ír erről: „[Atyám] nem sok megértést tanúsított csínytetteim iránt sem, pedig élénk képzeletem és kalandvágyam el-elcsábított. Így történt aztán, hogy elnéző édesanyám vonakodása ellenére már nyolc éves koromban elszakadtam a meleg családi körből. Debrecenbe kerültem két bátyámmal közös szállásra.[7]
Elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte: Kenderesen (1874–1876), majd a Debreceni Református Kollégiumban (1876–1878). Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a Lähne-tanintézetben (1878–1882) végezte, ahol németül oktatták. Béla bátyja a fiumei tengerészeti akadémia növendéke volt. Hadapróddá avatása előtt két hónappal, hadgyakorlat közben halálos baleset érte.[7] A családi akarat szerint 1882 őszén Miklós lépett bátyja helyére a fiumei tengerészeti akadémián. A 612 jelentkező közül csak 42 nyert felvételt az akadémiára, köztük Horthy is. Az akadémia szigorúságát az jellemezte a legjobban, hogy a hallgatók harmada kibukott vagy kimaradt. Az akadémia során a matrózoktól megtanult olaszul és horvátul is.[7] Emellett németül, angolul és franciául is beszélt. 1886. október 7-én avatták az osztrák-magyar hadiflotta II. osztályú tengerész-hadapródjává.

Szolgálatát a háromárbocos, segédgőzgéppel felszerelt vitorlás Radetzky fregatton kezdte meg 1872-ben.[8] 1890-ben már sorhajózászlósként szolgált a Konstantinápolyban horgonyzó Taurus állomáshajó fedélzetén.[9] Kiváló sportember lévén nagy tekintélyt vívott ki a helyi úri körökben. Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített (párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost), valamint elsőosztályú lovas volt. Fenti sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették.[7] 1892–1894-ben mint beosztott tiszt vett részt a Saida kelet-ázsiai és óceániai útján, amelynek során érintette Indiát, Ausztráliát és Melanéziát.[7] Útja során csodálattal töltötte el a brit flotta nagysága: „Viktoria angol királynő uralkodása idején (...) korlátlanul érvényesült a büszke mondás: Britannia rules the waves[10], s ennek utunk folyamán számos mély hatást keltő példáját tapasztalhattuk.” – írta emlékirataiban.[11] 1908-ban és 1909-ben sorhajóhadnagyként a Taurus parancsnoka volt. 1909 és 1914 között I. Ferenc József király szárnysegédje volt – emlékirataiban hangsúlyozott tisztelettel emlékezett meg az uralkodóról. 1914. január 20-án érte el a sorhajókapitányi rendfokozatot, amely a szárazföldi hadseregben az ezredesinek felelt meg.

Az első világháború kitörése után 1914-ig a Pólában horgonyzó 8300 tonnás Habsburg csatahajó parancsnoka, majd a flotta egyik legkorszerűbb egysége, a frissen épült Novara gyorscirkáló kapitánya lett. Az Olasz Királyság árulása után a flotta olasz kikötők elleni 1915. május 24-i támadásában a Novara vezette hajóraj parancsnokaként Porto Corsini bombázását irányította, majd több hasonló, kisebb akcióban vett részt.[13]

1916. július 9-én a Novara egymaga elsüllyesztett két felfegyverzett brit halászhajót, illetve kettőt megfutamított, kimentve a 9 túlélőt.[13] 1917. május 15-én vezetésével a Novara, a Helgoland és a Saida cirkálók, valamint a Balaton és a Csepel torpedórombolók áttörték az otrantói záróövet, és 12 gőzöst süllyesztettek el. A visszaúton megütközött az Acton ellentengernagy vezette antant-hajórajjal (Darthmouth és Bristol brit és a Marsala olasz cirkálók és 5 olasz romboló). A harcban, amelyben az adriai hadviselés történetében először mesterséges köd bevetésével is próbálkozott a Novara-csoport parancsnoka, maga Horthy is fej- és lábsérülést szenvedett, de sebei ellátása után hordágyon a parancsnoki hídra vitette magát, ahonnan tovább irányította a csatát, amíg el nem veszítette eszméletét.[13] A több találatot kapott Novarát a Saida vette vontába, és a lassan haladó menetet csak a Budapest csatahajó valamint a Kaiser Karl VI. és a Sankt Georg páncélos cirkálók vezette erősítés megjelenése mentette meg.

Felépülése után, 1918. február 1-jén a Prinz Eugen csatahajó parancsnoka lett. A cattarói matrózlázadás elfojtásában (a Sankt Georg, Kaiser Karl VI. és Gäia hadihajókon) a hiedelmekkel ellentétben nem vett részt.[14] 1918. február 27-én ellentengernaggyá, és több, rangban felette álló sorhajókapitányt és tengernagyot megelőzve a császári és királyi flotta parancsnokává nevezték ki.

1918 júniusában a teljes flotta élén ismét kifutott, hogy az otrantói védőzárat megtámadja, de a – másik hajóegységet vezető – Szent István csatahajó megtorpedózásának hírére visszafordult. 1918. október 31-én végül IV. Károly király utasítására átadta a flotta hajóit a Szerb-Horvát-Szlovén Nemzeti Tanácsnak; november 1-jétől altengernagy lett. Az összeomlás után kenderesi birtokára vonult vissza. Horthyról mint tengerésztisztről a szövetséges és ellenséges erők tisztjei egyaránt nagyon jó véleménnyel voltak, több megemlékezésben kiemelték „lovagiasságát”.

A Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez, gróf Károlyi Gyula kormányában hadügyminiszter lett.[15] Az antant nyomására a testületet leváltották, Horthy pedig kimaradt az új, P. Ábrahám Dezső vezette ellenkormányból. Ekkor függetlenítette magát a szegedi hadügyminisztériumtól, és a Nemzeti Hadsereg élére állt Fővezérként (az alakulat létrehozását még Horthy hadügyminisztersége előtt kezdte meg Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár kommunistaellenes tiszti különítményekből).[16] A Tanácsköztársaság bukásakor, 1919 augusztusának elején csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be.[15]

Horthy deklarálta, hogy nem tartozik felelősséggel a budapesti Friedrich-kormánynak, ennek ellenére rendszeresen részt vett a kormányüléseken. A Dunántúlon saját katonai igazgatást vezetett be, körzetparancsnokai teljhatalommal bírtak. Kemény cenzúrát vezettek be, ellehetetlenítették a polgári igazgatás kiépítésére irányuló törekvéseket és az igazságszolgáltatásba is beavatkoztak.[15] E körülmények között zajlott a többek között Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván nevével fémjelzett fehérterror,[15] amelynek kegyetlenségeit az antant képviselői is szóvá tették (igaz, ezzel ellentétes vélemények és jelentések is születtek).[15] A fővezérség az akciókat népítéletnek vagy egyéni kilengésnek titulálta (való igaz, hogy parancsot sosem adott ki a megtorlásokra).[15] Horthy emlékirataiban elismeri, hogy bűntettek történtek, de utólag is a körülményeket, a háborús világ kifordult törvényeit tartja igazi felelősnek: „A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette” – írja portugáliai emigrációjában [17].

Horthy helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat: George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.[15] A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredményeként 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot alakítottak ki saját maguknak.[18]

1920. március 1-jén előzetes tárgyalások után a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst (1920. évi II. törvénycikk

Sokak szerint a Nemzeti Hadsereg főparancsnokaként Horthy Miklóst felelősség terheli a különítményesek kegyetlenkedéseiért [20] – az úgynevezett fehérterror egyesek szerint több száz, mások szerint több mint 1000 főre (Böhm Vilmos, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosának erős túlzása szerint mintegy 5000-re [21]) becsült áldozatáért, akik főként nem a kommunista rémtettek (a vörösterror) elkövetői, hanem a Tanácsköztársasággal rokonszenvező közemberek voltak. A fehérterrornak gyakran ártatlan zsidók is áldozatául estek.[22] Ennek fő ürügye az volt, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek döntő többsége és sok kommunista is zsidó volt, és a különítményesek előszeretettel azonosították a zsidókat a Tanácsköztársasággal. [21] A fehérterror bűncselekményei folytatódtak a budapesti bevonulás után is. A Nemzeti Hadsereg tagjai kereskedőket fosztogattak, a nyílt utcáról hurcoltak el embereket, akiket a különítmények szállásain kínoztak, sokukat meg is gyilkolták. Számos nemi erőszakot is elkövettek.[23]

Újabb vélemények szerint a helyzet ennél bonyolultabb. A Magyarországon lévő brit katonai és civil megfigyelők támogatták Horthy tevékenységét annak érdekében, hogy végre konszolidálja az ország helyzetét. Thomas Sakmyster történész szerint Horthy ideiglenes kormányzóvá tételét a szövetségesek katonai missziójának vezetője, Yates ezredes már 1919-ben javasolta a NH siófoki főhadiszállásán. Sir George Clerk, a brit külügyminisztérium 1919. október végén – november elején Kelet-Európába küldött megbízottja azt kérte Horthytól: ha hatalomra kerül, számoljon le mind a szélsőjobboldallal, mind a szélsőballal.[24] Nem mellékes szempont, hogy a Nemzeti Hadsereg egy frissen alakult, meglehetősen szervezetlen testület volt, amelynek tagjai az amúgy is zűrzavaros időszakban akadály nélkül cselekedhettek, parancs nélkül, saját belátásuk szerint[25] (amint ezt a későbbiekben a Rongyos Gárda Sopron környéki tevékenysége is igazolt[26]). Horthy parancsa így szólt a budapesti bevonulás előtt: „ha Budapestre megyünk, mindenki jól tartson össze, tartson fegyelmet, hogy parancsom és reményem ellenére olyan ne történhessék, amit ránk fognak…”, ám ez a kilengéseket nem akadályozta meg.[27]

Megemlíthető, hogy Horthy hatalma a kormányzóvá választásáig az antanttól és a Nemzeti Hadseregtől függött. A forradalmak után bekövetkező, Magyarország kisantant általi katonai megszállása hatalmas károkat okozott. A román megszállás alatt megindult az ország módszeres kifosztása, amely során a becsült kár 1,5 milliárd aranykorona volt. Megemlítendő még, hogy a magyar vöröshadsereg és a Tanácsköztársaság felszámolásában, valamint a fehérterrorban döntő szerep jutott a román hadseregnek. Emellett az is tény, hogy Horthy több esetben vizsgálatot rendelt el a gyilkosságok kivizsgálásának érdekében.[28]

Miután 1920. március 1-jén megválasztották kormányzónak, Horthy kezdettől a Teleki Pál és Bethlen István nevével fémjelzett mérsékeltebb politikusokat támogatta, akik felszámolták a továbbra is önkényeskedő különítményeket, majd 1921 nyarán államfőként gróf Bethlen Istvánt nevezte ki miniszterelnökké, s ezzel hozzájárult a húszas évek konszolidációjához

Horthy kormányzósága kezdetén IV. Károly király kétszer is visszatért Magyarországra. Az ún. I. királypuccs 1921. március 26-án kezdődött: a Svájcba települt király néhány főnemesi támogatójával megjelent Szombathelyen, és tárgyalni kezdett Teleki Pál miniszterelnökkel. A nemzetközi politikai konstelláció (bizonytalan francia támogatás, a környező államok ellenségessége) és a magyar ellenállás (Teleki belebukott a gyanúba, hogy támogatja a király visszatérését) miatt végül lebeszélték a restaurációról, és ismét Svájcba küldték, ezúttal messzebb a határtól, Hartensteinbe.[30]

Károlyt az események nem tántorították el ambíciójától: október 21-én már jelentős támogatói bázist tudhatott maga mögött, amikor a dénesfai Cziráky-birtokon landolt repülőgépével. Budapest felé menet több katonai alakulat fölesküdött rá, és Károly saját kormányt is kinevezett. Horthy rendkívül szorult helyzetbe került: a csehszlovák külügyminiszter, Eduard Beneš azonnal intervenciós tervet készített, így gyorsan le kellett számolni a trónigénylő IV. Károllyal, aki nem volt hajlandó tárgyalni a kormányzó küldötteivel. Az uralkodó katonái kíséretében október 23-án érkezett Budaörsre, ahol megkezdődött az ún. budaörsi csata. Először a király Ostenburg és Lehár Antal vezette katonái szétkergették az ellenük kivonuló, szedett-vedett diákcsapatokat.[30] A király nem számított ellenállásra, így habozott bevonulni Budapestre. Másnap vidéki alakulatok érkeztek a fővárosba, és azonnal Budaörsre vezényelték őket. A túlerő megjelenésére a legitimista csapatok zöme feloszlott, a katonák pedig elmenekültek. A II. királypuccs is kudarccal végződött: a királyt október 25-én letartóztatták, október 31-én pedig családjával együtt az angol Glowworn hadihajón elindították a végső emigrációba, Madeira portugál kézben levő szigetére.[30] A nemzetközi közvélemény elvárására november 6-án a Nemzetgyűlés – a magyar történelem folyamán harmadszor – kimondta a Habsburg-ház trónfosztását Magyarországon (1921. évi XLVII. törvénycikk).[31] Horthy kormányzósága végleg megszilárdult.[30] A kormányzói jogkört többször bővítették az idők folyamán, ám az egyre idősödő Horthynak sosem volt diktatórikusnak mondható, totális hatalma.[32] A tisztség örökletessé tétele érdekében is tett lépéseket: ugyan hívei közül sokan ellenezték, 1942-ben kormányzóhelyettessé tette idősebbik fiát, Horthy Istvánt (1942. évi II. törvénycikk)[33], aki még abban az évben elhunyt repülőbalesetben a szovjet hadszíntéren. Halála után nem avattak új kormányzóhelyettest.[34]

Horthy kormányzóvá választása után visszavonult a mindennapi politikai életből.[35] Elsőként Teleki Pált tette meg miniszterelnökké, aki megkezdte a helyzet konszolidálását. A különítmények nagy részét feloszlatta (nem egyszer katonai akció keretében számolta fel központjaikat). Nagyatádi Szabó István kisgazda földművelésügyi miniszter földreformot hirdetett. A reform érintetlenül hagyta a nagybirtokokat, azonban körülbelül 2 millió embert földhöz juttatott (1920. évi XXXVI. törvénycikk [36]). Ez többnyire 1–5 holdas birtokot jelentett.[29] Az országtól elcsatolt területekről hazánkba menekülő értelmiségiek tízezreit munkához kívánta juttatni[37], ezért fogadtatta el az országgyűléssel a numerus clausus („zárt szám”) törvényt, aminek értelmében a nemzetiségek csak etnikai arányuknak megfelelő arányban lehetnek jelen az értelmiségi pályákon (1920. évi XXV. törvénycikk 3.§).[38] A törvényt, amely elsősorban a zsidóságot sújtotta, a Bethlen-kormányzat 1928-ban hatálytalanította (1928. évi XIV. törvénycikk).[39] A kommunista mozgalmat az állami és társadalmi rend védelmének érdekében törvényen kívül helyezték (1921. évi III. törvénycikk).[40]

Teleki ugyanis 1921-ben belebukott az I. királypuccsba, ekkor a szintén mérsékelt konzervatív irányzatot képviselő Bethlen István lett a miniszterelnök (1921–1931).[29] Kormányzása első évében kiegyezett a szociáldemokratákkal (Bethlen–Peyer paktum), így azok legálisan működhettek, ám visszafogták tevékenységüket.[41] A miniszterelnök az erős kormánypárti többség létrehozása érdekében néhány támogatójával együtt 1922-ben belépett a a Keresztény Nemzeti Egységpárttal egyesült Kisgazdapártba, amit röviden Egységes Pártnak hívtak.[42] Ezzel sikerült létrehoznia az 1932. október 27-ig kormánypártként működő Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Pártot.[29] Egy 1922-ben hozott miniszterelnöki rendelet garantálta az EP fölényét: vidéken visszaállította a nyílt szavazást, ami manipulálhatóvá tette a választásokat (1925-ben Sopronban, Székesfehérváron és Baján is), és jelentősen szigorított a cenzuson.[43] A szabályozás 1939-ig maradt érvényben.[44] 1922. szeptember 18-án lépett be hazánk a Népszövetségbe [45], ahonnan 1923-ban nagyarányú hitelt vett fel, mellyel megkísérelte talpraállítani a magyar gazdaságot: 1924-ben felállt a Magyar Nemzeti Bank, 1927-ben pedig új, értékálló pénzt vezettek be, a pengőt.[46]

A nagy gazdasági világválság hatására mindaz, amit Bethlen majdnem tíz évig épített, összeomlott. A gazdaság tönkrement, az egységes kormánypárt felbomlott (az „örökös” kisgazda miniszter, Mayer János lemondott). Bethlen kénytelen volt lemondani, a kormányzó pedig Károlyi Gyulát nevezte ki miniszterelnökké, aki szintén nem ért el jelentős eredményt, noha szigorú takarékossági intézkedéseket foganatosított. Az új miniszterelnök a biatorbágyi merénylet hatására bevezette a statáriumot.[47] Emellett a világválság hatására megerősödtek a szélsőségek is. 1931-ben Böszörményi Zoltán újságíró megalapította a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, tagjait röviden kaszáskereszteseknek nevezték. 1932-ben Meskó Zoltán (korábban egységes párti politikus) pedig megalapította a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspártot. Politikai súlyuk azonban ekkor jelentéktelen volt.[48]

A válságból Gömbös Gyula dinamizmusa és 95 pontból álló Nemzeti Munkaterve tűnt kiútnak [49], így Horthy régi harcostársát, a diktatórikus ambíciókat dédelgető, feltétlenül olaszbarát politikust tette meg miniszterelnöknek (1932–1936). Gömbös fajvédő múltja miatt a zsidósághoz kapcsolódó nézeteinek nyilvános felülvizsgálatára kényszerült. A pénzügy tekintetében az is megkönnyítette a dolgát, hogy 1932 nyarán a Lausanne-ban megtartott konferencián Magyarország jóvátételi kötelezettségeit eltörölték.[49] Gömbös a kapcsolatok erősítésére törekedett Németországgal és Olaszországgal, valamint 1934-ben felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval. A német és az olasz kapcsolatok gazdasági sikert hoztak, azonban a Szovjetunió esetében nem sikerült kihasználnia a kapcsolatban rejlő lehetőségeket az ideológiai különbségek miatt.[50] A gazdaságot fasiszta mintára korporatív (hivatásrendi) rendszerbe akarta kényszeríteni. Emellett igyekezett a kormánypárt Bethlen vezette mérsékeltebb köreit kiszorítani az országgyűlésből, amit jelzett Imrédy Béla és Kállay Miklós miniszterek eltávolítása is. 1935-ben elérte, hogy a kormányzó feloszlassa a parlamentet, majd a csalásokban és terrorban (endrődi sortűz) bővelkedő választásokon igyekezett visszaszorítani az FKgP-t, így a mandátumok 70%-át pártja szerezte meg az újjáalakuló parlamentben.[43] Hatalmi ambícióit és egyéb törekvéseit mind a munkásságot képviselő szociáldemokrata, mind a kisiparosok és az állami alkalmazottak egy részét képviselő keresztényszociális szakszervezetek is elutasították.[51] Bethlen és köre kibuktatásával azonban Gömbös kivívta Horthy ellenszenvét is, a miniszterelnököt csak azért nem mondatta le a kormányzó, mert az halálos beteg volt, és 1936-ban el is hunyt.[52]

Darányi Kálmán kormányának (1936–1938) már nemcsak a nácik, hanem a magyarországi támogatóik, a különféle nyilas és nemzetiszocialista mozgalmak fenyegetésével is meg kellett birkóznia. 1938-ban hirdette meg a miniszterelnök a hadseregfejlesztésre irányuló győri programot, amely egymilliárd pengőt áldozott a trianoni békében kikötötteknek megfelelően kis létszámú és katasztrofális felszereltségű magyar hadsereg fejlesztésére.[53] A tervet 1940-re vitték véghez, ám a királyi honvédség továbbra is igen alacsony szinten állt, és kis erőt képviselt.[53]

Imrédy Béla, a Darányit követő miniszterelnök (1938–1939) – bár a létező mozgalmaktól és pártoktól külön úton – a szélsőjobb irányába sodródott (a „csodás forradalom” megvalósítása az általa alapított Magyar Élet Mozgalomra várt volna).[54] Az eseményeket nyugtalanul figyelő Teleki–Bethlen–Horthy-csoport végül 1939-ben leváltotta a német érdekeknek megfelelően politizáló miniszterelnököt. Magyarázatként azt hozták fel, hogy egyik dédszülője zsidó származású. A sors fintora, hogy épp Imrédy alatt fogadták el a I. zsidótörvényt, amely vallási alapon maximálta az egyes értelmiségi pályákon a zsidók létszámát, illetve ekkor terjesztették be a másodikat, ami már nemzetiségi alapon szigorította az előző intézkedést.[54]

Horthy – és általában a magyarországi pártok – fő külpolitikai törekvése a trianoni békediktátum revíziója volt. Az ügy támogatására szövetségesekre volt szükség. A környező kisantant-államok természetesen mindvégig ellenségesen viszonyultak Magyarországhoz, és mivel elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia felé orientálódtak, a meggyőződéses antikommunista Horthyék számára a Szovjetunió pedig nem jöhetett szóba partnerként, mindössze Olaszország és (a későbbiekben) Németország maradt meg potenciálisan támogató szándékú nagyhatalomnak. Benito Mussolini ugyanis a Duna-medencében akart olasz befolyási övezetet kialakítani, elsősorban Ausztriában és Magyarországon. A Bethlen-kormány 1927-ben kötötte meg a magyar–olasz örökbarátsági szerződést, 1928-ban pedig a lengyelekkel történt meg ugyanez, akik biztosították Magyarországot a revízió támogatásáról.[45]

A húszas években a németek igyekeztek együttműködni a franciákkal, csak a nagy gazdasági világválság hatására 1933-ban hatalomra kerülő nácik foglaltak állást a versailles-i békék ellen. A Gömbös-kormány alakított ki először jó kapcsolatot Berlinnel: 1934-ben a német piac megnyílt a magyar termékek előtt. Adolf Hitler kijelentette, hogy csak a Csehszlovákiával szembeni revíziós igényeket hajlandó támogatni, ez pedig nem volt elegendő a politikai elit számára – így továbbra is jelentős maradt az olasz kötődés, sőt gazdasági érdekek miatt a Szovjetunióval is felvették a kapcsolatot.[50]

Mivel a nemzetközi események bebizonyították, hogy Olaszország a hitleri Németország segítségére szorul, egyértelművé vált, hogy Gömbös tevékenysége a Harmadik Birodalom érdekszférájába sodorta Magyarországot. Gömbös halála után a kormányzó utasította Darányi kormányát, hogy igyekezzen elhatárolódni a németektől, így az a brit és olasz kapcsolatot ápolgatta.[55]

1938 augusztusában Adolf Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és Imrédyt. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, aminek fejében Szlovákia teljes területét felajánlotta Magyarország részére. Ezt Horthyék egyhangúlag elutasították.[56] Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler ezt követően kiabálni kezdett vele. Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Hitler nyugodt, tiszteletteljes hangnemre váltott, azonban ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában.[57]

Horthy végül azért mondatta le Darányit, mert az tárgyalni kezdett a nyilasokkal és parlamenti képviseletet ígért nekik (a cél az volt, hogy ezzel megszelídítsék őket, ám nem értek el eredményt).[58] Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt végül az időközben szövetkezett német és olasz politika támogatójává vált, főleg miután az I. bécsi döntés értelmében részleges revízióra került sor a Felvidéken Hitler és Mussolini áldásával. Az itthon is hatalmi pozíciót kereső Imrédyt Teleki Pál váltotta a miniszterelnöki poszton. Az ő idején szállta meg a Wehrmacht a cseh és morva területeket, Szlovákia függetlenedett, a magyar haderő pedig – kihasználva az alkalmat – megszállta az inkább stratégiai, mint etnikai szempontból fontos Kárpátalját.[59]

Bár Horthy Miklós az 1920-as és 30-as években visszahúzódott a napi politikától,[35] szerepe a területvisszacsatolások kapcsán ismét megnőtt a magyar hadsereg főparancsnokaként. Teleki Pál miniszterelnök kormányzata igyekezett elszigetelődni a német befolyástól: a II. világháború kitörésekor megtagadta, hogy a Wehrmacht csapatai Lengyelország felé menet áthaladjanak Magyarországon. Emellett nagyszámú lengyel menekültet engedtek át Jugoszlávia felé. Egy részük azonban Magyarországon maradt, ahol anyanyelvükön oktatási lehetőséget biztosítottak számukra.[60] Horthy egyetértésével a fegyveres semlegesség jegyében kívánt politizálni, hogy a magyar haderő megmaradjon a háború utáni rendezés idejére.[59] A britekkel szemben is semlegességi kötelezettséget vállalt, illetve a német megszállás esetére ellenállást. Ennek nagyon reális esélyeit mutatja, hogy 1940 folyamán pénzt helyeztek el az amerikai magyar nagykövetségen, hogy esetleg emigráns kormányt alakíthassanak.[59] Teleki belátta, hogy sem a Jozef Tiso vezette Szlovákia, sem az Ion Antonescu által irányított Románia nem számít kiútnak az Anschluss miatt egyre szorultabbá váló helyzetből, így örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, ahol érezhető volt a németellenes tendencia fölénye. 1940-ben a Szovjetunió szövetséget keresett Magyarországgal Románia ellenében, amely során Erdélyt ajánlották fel a magyar félnek. Erre azonban végül a kompromittálódástól való félelem miatt nem került sor.[61][62] Még ebben az évben Erdélyt illetően a németek javára billent át a mérleg: a II. bécsi döntés részleges revíziót biztosított Magyarország részére.

1941-ben Teleki politikája végleg csődöt mondott: tavasszal német támadás kezdődött Jugoszlávia ellen, Horthy pedig beleegyezett, hogy átengedje a Wehrmacht seregeit Magyarország területén. Mivel azonban az örökbarátsági szerződés még érvényben volt, a britekkel pedig már az átengedés megrontotta a kapcsolatot, a kormányzat csak azután indított támadást dél felé, hogy a jugoszláv állam hivatalosan megszűnt.[59] Teleki ezt már nem érte meg: búcsúlevelet maga után hagyva, feltételezések szerint öngyilkos lett április 3-án. Magyarország április 11-én lépett be a világháborúba, amikor megszerezte Bácskát, a Muraközt és a Dráva-háromszöget. A késlekedés miatt Hitler nem járult hozzá további területek visszacsatolásához. A magyar honvédség a függelemsértő, németbarát tisztek parancsára (a német hadvezetés utasítása szerint) elkövette az újvidéki mészárlást (az ún. Hideg Napokat).[60] Az áldozatok száma 3800 körül volt.[63] A magyar kormány elrendelte a bűnösök megbüntetését, amely során négy tisztet halálra ítéltek. Azonban a németek a kivégzés előtt Németországba menekítették őket, ahol az SS-ben kaptak szolgálati beosztást.[60] Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a jugoszláv partizánok 1944 és 1945 között, illetve az azt követő időszakban etnikai alapú népirtást hajtottak végre. A délvidéki népirtás során 40-50 ezer (egyes források szerint akár 70-80 ezer) ártatlan, magyar nemzetiségű személyt végeztek ki. Sokakat megkínoztak és koncentrációs táborba hurcoltak, ahol éhen haltak. A 332 ezres német kisebséget felszámolták. Emellett a horvátokat is érték atrocitások. Az áldozatokat „háborús bűnösként” tüntették fel és a népirtást államilag is támogatták. Fentiekre való hivatkozással, a Horthy-rendszerrel ellentétben meg sem kísérelték a tettesek felelősségre vonását.[64]

A villámgyors német sikerek hatására a magyar vezetés – Horthy-t is beleértve – feladta korábbi aggályainak egy részét. A német megrendelések felvirágoztatták a magyar gazdaságot, megszűnt a munkanélküliség, így a szélsőségek támogatottsága is visszaesett ebben az időben. A kormány az Egyesült Államokba kihelyezett összeget is visszavonta. Teleki utódja Bárdossy László lett a miniszterelnöki székben (1941–1942). Miniszterelnöksége idején, 1941. június 22-én indult meg a Barbarossa terv megvalósítása: a németek és szövetségeseik (Románia, Szlovákia, Finnország, Olaszország és a megszállt államokban toborzott légiók) támadása a Szovjetunió ellen. Június 26-án ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát, ami után Horthy és Bárdossy a hadbalépés mellett döntött.[65] A döntés meghozatalakor nagy súllyal esett a latba, hogy a feltételezett német győzelem esetén a magyar állam rendkívül hátrányos helyzetbe került volna szomszédaival szemben. Kevesek előtt ismeretes, hogy a Szlovák kormány 1941. június 13-án biztosította Hitlert Szlovákia fegyveres részvételéről egy a Szovjetunió ellen indított háborúban. Ennek viszonzásaként a Magyarország elleni területi követeléseinek teljesítését kérte cserébe.[66] A háborúban már résztvevő Romániának szintén területi követelései voltak a magyar állammal szemben.[65] A szlovákiai közállapotokat a Hlinka-gárda magyarok elleni szélsőséges magatartása jellemezte, amely során a szlovákiai magyarok elpusztítását követelték. Egyesek közülük már a trianoni Magyarország északi területeire is igényt tartottak. Ilyen plakátokat ragasztottak ki az utcákra: „Váctól-Miskolcig-Poprádig minden a mienk! Ázsia a tietek, ez a föld a mienk!...”[67] Magyar hadbalépéssel Hitler nem számolt, azonban vele szemben a német katonai vezetés szükségesnek ítélte azt. Ennek oka az volt, hogy a Magyarországgal szomszédos Szovjetunió esetleges támadása esetén (Kárpátalja ellen) a gyenge magyar erők veszélyeztették volna a Lemberg térségében harcoló német erők oldalát és hátát is.[68] Emellett a gyors sikerekben bízó magyar katonai vezetés is nyomást gyakorolt a kormányra a hadbalépés érdekében. Molotov külügyi népbiztos június 23-án biztosította a moszkvai magyar követet a Szovjetunió békés szándékáról és a magyar revízíós törekvések támogatásáról. Bárdossy azonban ezeket (Werth Henrik vezérkari főnök véleményének hitelt adva) elhallgatta mind a kormányzó, mind a parlament előtt.[69][70]

Eleinte csak csekély létszámú haderő ment keletre: a kárpátaljai gyorshadtestet rövid frontszolgálat után megszálló feladatokra rendelték vissza Ukrajnába. 1941 végén Moszkvánál megtört a német támadás ereje, mire a magyar vezetés azonnal visszakozni kezdett. Bárdossy László német nyomásra, a kormányzó és a parlament jóváhagyása nélkül[71], december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak.[70] Az 1942 elején egy egész hadsereg (2. magyar hadsereg) Szovjetunió ellen indításába beleegyező és a már nemzetiségi alapon hozott III. zsidótörvényt elfogadtató Bárdossyt leváltották. Helyére Kállay Miklós került (1942–1944), aki nem vonhatta vissza a németeknek tett felajánlásokat (sem a katonai, sem a gazdasági jellegűeket): továbbra is folytak a külföldi szállítások (ekkor már jobbára hitelre), áprilisban pedig 200000 katona és 50000 munkaszolgálatos ment a doni frontra, ahol 1943 elején katasztrofális vereséget szenvedtek.

Mind Horthy Miklóst, mind a magyar politikát súlyos veszteség érte, amikor a frontszolgálatát teljesítő Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án repülőbalesetben elhunyt. A baleset körülményei ma sem tisztázottak: Horthy István náciellenes nézetei és angolbarátsága közismert volt; egyes vélemények szerint a balesetet is németek idézhették elő, viszont az általa is repült Héja RE2000 típus tervezési hibája, a repülőgépek rossz fordulékonysága is gyakran okozott balesetet.

Horthy parancsára Kállay titkos tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal Szentgyörgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7-én érkezett meg Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Eduard Benesnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kisérletről.[72] Hitler követelte is a többször Klessheimbe látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva próbálta kikerülni Hitler kérését a deportálásukra vonatkozóan. Mivel Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját meggyőződésének megfelelően kénytelen volt kérését megtagadni.[73]

A háború, mint 1943-ra bizonyossá vált, elveszett a németek számára. Amikor nyáron Olaszország is kiugrott (mint az első világháborúban), felcsillant a remény, hogy az angolszász csapatok előbb érik el hazánkat, mint a Vörös Hadsereg [74] – azonban az új olasz kormány és a szövetséges hadvezetés sorozatos hibái, késlekedése révén Olaszország északi fele hadszíntérré vált, amit a német erők 1945-ig védelmeztek. A britek még a balkáni partraszállás esélyét is felcsillantották a magyar tárgyalófelek előtt, de Sztálin ellenállása miatt ez nem valósult meg. 1944. február 12-én Horthy a Hitlerhez írt levelében követelte a magyar honvédség hazaengedését a keleti frontról.[75]

1941 nyarán a magyar hatóságok közreműködésével 16-18 000 hontalan zsidó származású személyt a Németország által megszállt Galíciába toloncoltak ki. A fenti terület megszállásban magyar csapatok is részt vettek. Céljuk a hontalanok Ukrajnába való áttelepítése lett volna. Őket azonban 1941. augusztus végén a Kamenyec-Podolszkij mellett állomásozó SS-alakulatok és ukrán milicisták lemészárolták. 2-3 ezer főnek[76] sikerült csak visszamenekülnie Magyarországra. Ennek hatására a további kitoloncolásokat leállították.[77]

Az átállást tervezgető Magyarországot 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. (Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, így nem tudott ellenállásra utasítani). Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én, a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Ez egyébként a németeket kiszolgáló nyilasok azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, ami a zsidóság szempontjából és az ország részéről is katasztrofális lett volna.[78] A katonai ellenállás szakértők szerint hősies, de tragikus esemény lett volna. Erre az eshetőségre a németek, saját egységeik mellett készenlétbe állították a román, szlovák és kisebb horvát csapatokat is. Ez a haderő nemcsak számszerűleg, hanem a felszerelés minőségében is felülmúlta a magyar csapatokat.[79] Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen kiszolgálta a megszállókat.[35] Ellenkezése dacára Horthy megmaradt ugyan kormányzónak, de gyakorlatilag az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt az irányítás. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra.

1944-ig Magyarországon a zsidóságot érintő pogromokra és atrocitásokra nem került sor, szemben Romániával, Jugoszláviával, Szlovákiával. Ezekben az országokban a deportálások már 1942-ben megkezdődtek. Ezekre való tekintettel kb. 100000 zsidó menekült a szomszédos országokból Magyarországra.[80] A német megszállást követően azonban itt is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció készséges segítségével megkezdődtek a deportálások.[81] 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437402 személyt Auschwitz-Birkenauba.[82] A kormány semmilyen dokumentációt nem kért róluk. Itt megemlítendő, hogy 1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó származású személy megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, amely tájékoztatást nyújtott a táborban történtekről. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták.[83] Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista ellenálló is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmannal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet.[84][85] A zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is.[86]

A normandiai partraszállás, az erősödő külföldi nyomás, valamint az ekkor már általa is ismert Auschwitz-jegyzőkönyv hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes[87] vezetésével – 1944. július 6-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását.[88][89]

Adolf Eichmann, a magyar zsidóság deportálásának német részről való koordinálásanak felelőse így emlékezett erre az 1961-es jeruzsálemi pere során: „Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom – de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról.”[90]

A kormányzó a román kiugrás (augusztus 23.) keltette káoszban lemondatta Sztójayt (helyére Lakatos Géza került). E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár.[81] Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án elfogadta a feltételeket (hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé), október 15-én pedig megkezdődött a kiugrási kísérlet, ami a nyilas és németbarát tisztek ellenállásán megbukott.[91] Ennek kudarcában jelentős szerepet játszott az, hogy a nyilas puccskísérletről szerzett információk alapján annak időpontját az eredetileg tervezett október 20-ról 15-re helyezték át. Idő hiányában így a szükséges előkészítést végrehajtani nem lehetett.[92]

A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállították.[93] A kormányzó pedig október 16-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilasok vezetőjének adta át. Másnap Horthyt családjával együtt a németországi Hirschbergbe internálták.[94] Szálasi Ferenc hatalomátvétele után, ilyen Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon "Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló volt kormányzója...".[95]

A kormányzói családot a meghiúsult kiugrási kísérlet után a németek foglyul ejtették, és a bajorországi Weilheim közelében található Hirschberg kastélyba internálták. A szögesdróttal körbezárt kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt sétáikon kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak, még a Vöröskereszt levelét sem bocsátották rendelkezésükre. 1944 decemberétől ellátásuk egyre rosszabb lett. A kormányzó és családja gyakorlatilag éhezett. A fogságban 1945. január 3-án önként csatlakozott a kormányzói családhoz a kormányzó öccse, Horthy Jenő, aki be tudott csempészni rádiót is a kastélyba, így tudomásuk volt a külvilág eseményeiről.[96][97]

1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyst a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a poltikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban Oberführer Klein ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai csapatok bevonulása előtt 2 nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt.[96][97]

Az amerikai csapatok 1945. május 1-jén érték el a hirschbergi kastélyt, ezzel a volt kormányzó amerikai hadifogságába került. Horthy a fogságban magyarokkal is találkozott és így híreket kapott a szovjet „felszabadításról” is. A kormányzó ebben a korábbi félelmei beigazolódását látta. Több hadifogolytáborban tartották fogva (Spa, Wiesbaden, Frankfurt) változó körülmények között. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként állítsák a törvényszék elé. Tito követelte a kiadatását Jugoszláviának az újvidéki vérengzés miatt, de ez sem történt meg. Gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Horthyt egyedül Sztálinnak köszönhetően nem büntették meg. Ebben azonban csupán annyi igazság van, hogy Sztálinnak sem volt oka őt háborús bűnökért felelősségre vonni. Május 8-án a kormányzó tudomást szerzett fia életbenmaradásáról. Júniusban levelet írt Winston Churchill miniszterelnöknek és az angol uralkodónak, amelyben Magyarország számára igazságosabb békét szeretett volna elérni, azonban leveleit a külügyi hivatalnokok nem jutották el a címzettekhez. Kihallgatását 1945. augusztus 28-án kezdték meg. Magyar ügyekről nem esett szó, csak német tisztségviselők pereiben tanúskodott. Később, szabadulása után a megszállt Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayernek a perében is megidézték.[98]

A hadifogságból szabadulás után Horthy a Weilheimben élő családjához tért vissza. Pénzadományokból éltek szűkösen – nagyobb támogatást csak a Vatikán nyújtott. Emellett az Egyesült Államok két utolsó nagykövete rendszeresen küldött csomagokat a család részére. 1948 nyarán volt magyar tábornokok részéről felkérés érkezett, hogy álljon a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége élére – amely szervezet a szovjet csapatok kivonását próbálta elérni. Ezt visszautasította azzal az indokkal, hogy ígéretet tett a politikai tevékenységektől tartózkodásra – bár ilyen ígéretéről írásos feljegyzés nem készült. Horthy belátta, hogy életének aktív szakasza lezárult és innentől kezdve ragaszkodott a magánember szerepéhez.[99]

4 évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt a salazari Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy részt vett,[100] többek között Chorin Ferenc is.[101] Portugáliában írta meg az emlékiratait, amit 1952. augusztus 20-án fejezett be. Először Buenos Airesben adták ki 1953-ban, a magyarországi kiadásra 1990-ig kellett várni.[99]

Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi kudarca nagyon megviselte a mindvégig jó egészségnek örvendő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt.[102] Estorilban halt meg 1957-ben. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen, a család és a kormány egybevágó szándéka szerint nem állami szertartás keretében.[99][102] [103]

Horthy Miklós megítélése - bár már saját korában sem volt egységes - kétségkívül kedvező volt a Horthy-korszak nagy részében. A tanácsköztársasággal szembenálló erők az „országmentőt” látták benne az „országvesztőkkel” szemben.[104] Mivel Horthy az aktuálpolitikátol viszonylagos távolságot tartott, könyedén kialakult az egész nemzetet kormányzó tengerész képe. Megítélésének alakulásában szerepe volt a revíziós sikereknek is, mely során békés úton, a politika segítségével Magyarországhoz visszacsatolták az elvesztett, magyarlakta területek döntő többségét.[105] Emellett a jelentős gazdasági fejlődés és modernizációs törekvések is ebbe az irányban befolyásolták a közvéleményt. Bár ezek lendületét nagy gazdasági világválság az 1930-as évek elején megtörte, azonban a Horthy-rendszernek ismét sikerült a helyzetet stabilizálnia. A jobbára a világválság hatására bekövetkező szegénység leküzdésére szociális intézkedések sorozatát hozták meg.

Több oldalról érték viszont támadások őt és a rendszerét:

  • Legelőször magyar részről, az első világháborút követő forradalmak összeomlása után érték támadások. A külföldre menekült forradalmárok között sok művelt ember is volt, akik egy része publicistaként erős, sok esetben túlzó kritikát fejtett ki vele szemben. Az egykori szociáldemokrata elit is ellenérzéseket táplált vele szemben. A magyarországon maradt szociáldemokraták azonban kiegyeztek a rendszerrel a Bethlen–Peyer paktum során.
  • A rendszer tekintélyelvűsége, lassú, majd megállíthatatlanná vált jobbratolódása miatt polgári liberálisok ellenérzésével is találkozott személye, például Jászi Oszkár és Márai Sándor [107], azonban mindketten támadták a kommunisták erőszakos módszereit is.
  • Hatalomra jutását nem tudta elviselni az elit egy legitimista (királypárti) kisebbsége sem: a katolikus felsőpapság, az arisztokraták és a nagypolgárság egy része, illetve egyes katonatiszti csoportok és a hozzájuk kötődő középrétegek felségárulónak tartották. Horthy valóban ellenállt IV. Károly visszatérési kísérleteinek, azonban ezeknek nem volt realitásuk az antant és a kisantant ellenállása miatt sem. Ezen csoport komoly társadalmi támogatottság híján a háttérbe szorult.[108]
  • A legnegatívabb képet a Kommunista Párt festette róla. Főleg Horthy haditengerész múltja[109], a fehérterror eseményei és a Horthy-rendszer antikommunizmusa képezték a támadási alapot, de gyakran hangoztatták a szociáldemokraták érveit is. A párt illegalitásban működött, tagjai folyamatos letartóztatásban álltak. Bőhm Vilmos, a tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa ugyancsak erőteljes ellenpropagandába fogott.[22]
  • Az 1930-as évek második felétől egyre szaporodtak a Horthy elleni szélsőjobboldali támadások. Akár csak a kommunista pártot, a szélsőjobboldaliakat is igyekezett ellehetetleníteni a rendszer: betiltották a Nemzeti Akarat Pártját majd a Hungarista Pártot is. Lemondatása után a nyilasok „hazaárulónak” és „zsidóbérencnek” titulálták Horthyt, mely nézetüket propagandaplakátokkal hirdették.[95] A honvédség németbarát, nyilas kötődésű tisztjei köreiben pedig 1938-tól megjelent a “kormányzógyalázás” jelensége, mely a kormányzó családjára is kiterjedt.[110]

Horthy megítésése – a világháborús hadbalépésig – kedvező volt a nyugati államokban. Hatalomra jutását angolbarát mentalitásának is köszönhette, emellett haditengerészeti mújtja is kedvezően befolyásolta megítélését.

Hitler megítélése eleinte pozitív volt Horthy irányában, azonban a Csehszlovákia, majd a Lengyelország elleni agresszióban való részvétel megtagadása után egyre nagyobb ellenszenvet érzett a vele többször is ellenkező kormányzó iránt.[57] Horthy pedig "brigantiknak és bohócoknak" tartotta a nácikat.[111] Hitler külön bírálta, hogy Horthy rendszere vonakodik meghozni a zsidótörvényeket.

Az egykori kisantant propagandistái szintén támadták Horthyt, mivel a trianoni békeszerződésben Magyarországtól megszerzett területek megtartására törekedtek, amit jórészt szintén magyarellenes propagandájuknak köszönhettek.[112] Hitler tárgyalásain gyakran kijátszotta Magyarország és a környező államok ellentéteit: az országokat egymással fenyegetve igyekezett eredményeket elérni.

A második világháború utáni marxista történetírás szerzői és ideológusai is saját érdeküknek megfelelően torzították Horthy megítélését.[113] Horthyt minősítették többek között fasisztoidnak, diktatórikusnak és népnyúzónak.[114] A pozitív Horthy-kép megszüntetése érdekében érdemeit elvitatták, tevékenységét pedig a magyar történelem mélypontjaként mutatták be. Az 1970-es évektől a rendszerváltásig terjedő időszakban már valamivel pontosabb Horthy-képet alakítottak ki a történészek.[20] A rendszerváltás után azonban a magyarországi történetírás szakított a korábbi szemlélettel és mostanra jóval objektívabb Horthy-képet tudott kialakítani.[115] Tevékenységének főbb elemeit illetően többnyire megegyeznek a történészek nézetei, azonban számos kérdésekben még mindig nincs egyetértés közöttük. Ilyen például az antiszemitizmushoz való viszonya.[116] A Medián Közvéleménykutató Intézet 1999-es felmérése szerint a magyar lakosság körében a megkérdezettek 9%-a tartotta Horthyt a 3 legpozitívabb magyar politikusok egyikének, 41%-a pedig a 3 legrosszabb egyikének.[117] A 2006-ban végzett felmérésük szerint a megkérdezettek 18%-a inkább pozitívnak, 48%-a inkább negatívnak tartja tevékenységét. A baloldali és a liberális szavazók megítélése sokkal rosszabb Horthy irányában, mint a jobboldaliaké.[118] A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 7. legalkalmasabb államférfinak találtatott Horthy személye a magyar történelmi alakok közül.[119

Forrás Wikipedia.hu






,