Warning: session_start(): open(/var/www/www/helysegek.hu/tmp//sess_7p80vjmr3lvgffuuuivb85ek62, O_RDWR) failed: Disc quota exceeded (69) in /var/www/www/helysegek.hu/www/main.php on line 22
Magyarország független politikai hírportálja
Google+
Kövér László






Kövér László Fidesz
 



Kövér László (Pápa, 1959. december 29. – ) magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Fidesz alapító tagja, 2010. augusztus 6-tól az országgyűlés elnöke, 2012-ben rövid ideig ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket.

Az általános és a középiskolát szülővárosában végezte el, 1978-ban érettségizett a pápai Türr István Gimnázium és Kollégiumban, majd 1986-ban szerzett diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán.
1978-1979-ben sorkatonai szolgálatot teljesített.

A rendszerváltás előtt

KISZ-titkár, 1983 óta a szakkollégiumi mozgalom tagja, 1984-ben a Bibó István Szakkollégium tagja, majd nevelőtanára, emellett a Századvég című folyóirat alapító szerkesztője volt. 1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának munkatársa volt.[1] 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatásával foglalkozott.

1988 novemberében a frissen alakult Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke lett (a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt). A szervezetben nem választottak elnököt, a kollektív vezetést a választmány látta el.

Egyike volt 1988-ban a Fidesz 37 alapító tagjának. Vitavezető volt 1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz megalakítását eldöntő tanácskozáson. 1988 októberében, a Fidesz I. kongresszusán megválasztották az országos választmány tagjává, ezt a tisztségét 1989. október 15-én erősítették meg a Fidesz II. kongresszusán.

1990-ig az országos választmány tagja is. Részt vett az Ellenzéki, ill. Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon.

1989 októberétől 1990 júliusáig volt a Magyar Narancs felelős kiadója volt, ezután a lap függetlenné vált.

A rendszerváltás után

Az 1990-es országgyűlési választásokon pártja és az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) közös jelöltjeként egyéni mandátumot szerzett a pápai választókerületben.

1990 júniusától vezetőségi tagja volt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületnek, 1994 végétől pedig az elnöki tisztet is betöltötte.

1990. december 4-től 1993. április 26-ig a nemzetbiztonsági különbizottság elnökeként dolgozott, 1993-ig annak elnöke volt. Megbízatásáról frakcióvezetővé történő megválasztása miatt lemondott és mint tag munkálkodott tovább a bizottságban.

1992 februárjában, a párt IV. kongresszusán újra a Fidesz Országos Választmányának a tagjává választották, majd 1993 novemberében, az V. kongresszuson pedig alelnökké nevezték ki.

1993-ban beválasztották pártja elnökségébe. Egyik kidolgozója volt párt működési szabályzatának, amely 1993 tavaszán egyebek mellett a felső korhatárt is feloldotta.

1994-ben rövid ideig a Fidesz-frakció vezetője volt. Az 1994. évi országgyűlési választások alkalmával újfent Veszprém megye 3. sz., Pápa központú választókerületében indult, az első fordulóban a negyedik helyen végzett, 13,36%-os eredményt elérve.

1994-ben Veszprém megyében listavezető volt, pártja országos listájának harmadik helyéről szerzett újra mandátumot. Ekkor megválasztották a párt egyik alelnökévé. Ismét a nemzetbiztonsági bizottság tagjává választották.

1994. augusztus 30-a és 1995. szeptember 4-e között, majd 1995. december 1-jétől újból a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottság tagja lett. A bizottságon belül az Európai Unióhoz való csatlakozással foglalkozó albizottság munkájában is részt vett. 1995. szeptember 5-e és november 30-a között az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi állandó bizottságnak volt a tagja.

1996 óta a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja. 1997 és 1999 között a Fidesz ügyvezető alelnöke.

1998-ban pártja Veszprém megyei listájáról szerzett országgyűlési mandátumot. Orbán Viktor akkori miniszterelnök a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztjára jelölte, július 8-án tette le a hivatali esküjét. Pozícióját 2000-ig viselte, amikor pártja elnökévé választották.

2001-ben lemondott pártelnöki pozíciójáról, újra a nemzetbiztonsági bizottság tagja lett, a ciklus végéig pedig annak alelnöke. Ugyanezen időszak alatt pártja alelnöke.

A 2002-es országgyűlési választásokon újra pártja országos listájáról szerez mandátumot, a nemzetbiztonsági bizottság elnökévé nevezték ki, frakciójának helyettes vezetője lett. Ugyanebben az évben a Fidesz országos választmányának elnökévé választották, a Fidesz 2003-as átszervezésekor újraválasztották.

A 2006-os országgyűlési választásokon pártja Veszprém megyei listájának éléről jutott be az Országgyűlésbe, ahol a nemzetbiztonsági bizottság tagja és a pártfrakció helyettes vezetője volt. A 2010-es választásokon pártja Zala megyei területi listájáról jutott a törvényhozásba, ahol újfent a nemzetbiztonsági bizottság tagja lett, valamint a Fidesz ajánlása alapján beválasztották a honvédelmi és rendészeti bizottságba is. 2010 júliusában, miután Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét, államfővé választották, az országgyűlésben 2/3-os többséggel rendelkező Fidesz őt jelölte a távozó Schmitt helyére, házelnöknek, amely tisztségre nagy többséggel választották meg.

2012. április 2-tól, miután a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál lemondott köztársasági elnöki posztjáról, mint házelnök ügyvezetőként ő látta el az elnöki feladatokat május 10-ig, az új államfő, Áder János megválasztásáig.

Családja

Apai nagyapja asztalosmesterként dolgozott, az 1930-as évektől tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak, majd az MSZMP-nek. Anyai felmenői a középosztályhoz tartoztak, nagyapja taxizással kereste kenyerét. Édesapja, Kövér László (1933-1993) lakatos, édesanyja, Ábrahám Erzsébet (sz. 1939) nyugdíjas adminisztrátor. Testvére, Szilárd (sz. 1964) jogász.

Nős, felesége 1987 óta Bekk Mária néprajz–történelem szakos középiskolai tanár, majd Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) jogi karának elvégzése után Tököl jegyzője, 2013-tól a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője.[4] Gyermekeik Vajk (1988), Botond (1989) és Csenge (1994).