Google+
Kádár János






Kádár János MSZMP
 



Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.

Kádár a 20. századi magyar történelem egyik meghatározó alakja. Személye és a nevéhez köthető politika, a kádárizmus (avagy „gulyáskommunizmus”) ma is éles viták tárgya Magyarországon; az 1957 és 1989 közötti időszakot a történetírás és a publicisztika is az ő nevével jelzi („Kádár-korszak”).

Fiatalkora

Kádár János 1912. május 26-án született a fiumei Santo Spirito (Szentlélek) kórházban, a katolikus anyakönyvbe – anyja neve után – még Czermanik János József néven jegyezték be. A könnyebb kiejtés miatt a család későbbi magyar nyelvű dokumentumaiban már a Csermanek név szerepelt.

Édesanyja, Czermanik Borbála a Komárom vármegyei Ógyallán látta meg a napvilágot, apai ágon szlovák, anyai részről magyar földműves szülők gyermekeként. Magyar anyanyelve miatt családja nem sokáig iskoláztathatta, így az elemi iskola harmadik osztályának befejezése előtt cselédlánynak állt: pár év múlva már a horvát tengerpart kedvelt üdülőhelyén, Abbáziában kapott állást egy rangos villában. A városban ismerkedett meg a nagykanizsai honvéd gyalogezred katonájával, a pusztaszemesi kisbirtokos Krezinger Jánossal. Mivel nem házasodtak össze, az anya hajadonként szülte meg gyermekét, így ő a keresztségben a római katolikus vallást vette fel, s anyja családnevét kapta.

1918-ig Kapolyon nevelőszülőknél nevelkedett. 1918-tól Budapesten élt. Elemi iskolai tanulmányait 1918. szeptember 1-jén a Cukor utcai elemiben kezdte meg, majd a Wesselényi utcai polgári iskolába járt. 1927-ben iparostanonc iskolát végzett. Az írógépműszerész szakmát választotta, melyet sikeresen el is végzett. 1929-ben szabadult fel és irodagép-műszerész lett, néhány hónapig segédként dolgozott a műhelyben.


Ifjúkommunista időszak

Tizenhét éves korában csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. 1929-től a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának tagja. 1930. szeptember 1-jén részt vett a nagy budapesti tömegtüntetésben. 1930 szeptemberétől a KIMSZ és a KMP tagja. Mozgalmi fedőneve Barna János. 1930 novemberében letartóztatták, bizonyítékok hiányában csak rendőri felügyelet alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára. A KIMSZ Titkárságának egyik ülésén letartóztatták. Tevékenysége miatt 1933 októberében két év fegyházra ítélték, a Gyűjtőfogházba került. 1933 decemberében a KIMSZ KB a börtönben tanúsított magaviselete miatt kizárta soraiból. 1934-ben a Gyűjtőfogházban részt vett az éhségsztrájkban, ezért a szegedi Csillagbörtönbe került. Itt ismerkedett meg Rákosi Mátyással is. Szabadulása után a KMP utasítására belépett az MSZDP Budapest VI. kerületi szervezetébe.


Az illegalitás kora

1940-ben az SZDP Végrehajtó Bizottságának tagja és az ifjúsági csoport vezetője. 1941-től a KMP Budapesti Területi Bizottságának tagja. 1942 májusában illegalitásba vonult, a KMP Központi Bizottságának szervezési ügyekkel megbízott tagja. 1942 szeptemberében a kerületi bizottságok, és sejtek újjászervezését irányította, vezette. 1942 decemberében a Központi Bizottság Titkárságának tagja. 1943 februárjában a KMP vezető titkára lett, ekkor kapta a mozgalomban a Kádár János nevet (később, 1945. március 20-án hivatalosan is kérelmezte a névváltoztatást). 1943 áprilisában részt vett a pártprogram kidolgozásában. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után, 1943 júniusában a KMP utódjaként létrejött Békepárt vezetője lett.

944. március 19-én megkezdődött Magyarország német megszállása. 1944 márciusától a Központi Bizottság nevében eljárva kezdeményezte a Magyar Front létrehozását, többekkel együtt megszervezte a KMP háromtagú katonai bizottságának megalakítását. 1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták, mint katonaszökevényt, és letartóztatták. Valódi kilétét sikerült eltitkolnia. Katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték. 1944 szeptemberében távollétében a Központi Bizottság vezető titkárává választották. 1944 novemberében Németországba való kiszállításakor Nyergesújfalunál megszökött. Illegalitásban visszatért Budapestre, bekapcsolódott az illegális ellenállási mozgalomba. 1945 januárjában az MKP vezető titkári tisztségéről leváltották, a fővárosba érkező Gerő Ernő vette át tőle a vezető titkári tisztet. 1945. február 13-án Budapest ostroma után a főváros rendőrfőkapitány-helyettese lett. 1945–1947 között országgyűlési képviselő, az MKP káderosztályának vezetője. 1945 áprilisától az MKP Központi Vezetősége titkárságának tagja. 1945 májusában az MKP Budapesti Területi Bizottságának titkára. 1945 májusától a Politikai Bizottság tagja, az MKP Nagybudapesti Bizottságának titkára.


1945–1956 közötti időszak

1945 áprilisában megválasztották az MKP KV titkárává, az MKP Budapesti Területi Bizottságának titkárává és az MKP KV Káder Osztályának vezetőjévé, majd májusban az akkor létrehozott Politikai Bizottság tagjává. 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyettese. 1947–1952 között országgyűlési képviselő.

1948 márciusában az MKP-SZDP közös nagybudapesti egységbizottságának elnöke. 1948 júniusában az MDP Budapesti Bizottságának titkára, 1948. augusztus 5.–1950. június 23. között belügyminiszter. 1949-ben részt vett a Rajk László elleni per előkészítésében, ugyanebben az évben július 19-én feleségül vette Tamáska Máriát. 1950 májusától a Központi Vezetőség Szervező Bizottságának tagja, a párt- és tömegszervezetek osztályvezetője volt. 1951 májusában letartóztatták és minden politikai tisztségétől megfosztották és június 25-ével parlamenti mandátumát is megsemmisítették. 1952 decemberében a Legfelsőbb Bíróság koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélte.

A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében a Politikai Bizottság Gerő Ernőt bízta meg Kádár és társai ügyének felülvizsgálatára, ami a forgatókönyv szerinti felmentéssel és szabadon bocsátással végződött 1954 júliusában. Augusztusra minden korábbi párttisztségét visszakapta és anyagi kárpótlást is kapott.A rehabilitációs tárgyaláson a bíróság megállapította, hogy a harmincas években szoros kapcsolatot tartott fenn a politikai rendőrséggel, de azt is megállapította, hogy ez a cselekmény elévült.

A párt háború alatti feloszlatásával kapcsolatban a védekezés az volt, hogy nem érezte jelentőségét, -tekintettel arra is, hogy Dimitrov a Kommunista Internacionálét egy évvel azelőtt feloszlatta - "mert a KMP-nek akkor Észak Erdélyt és a visszacsatolt szláv területeket is beszámítva mindössze 62 tagja volt." A rendőrséggel fenntartott kapcsolata miatt politikailag soha nem rehabilitálták, a párt feloszlatása tekintetében igen, azzal, hogy "jóindulatúan járt el." [4] 1954 októberében az MDP Budapest XIII. kerületi Bizottságának első titkára lett. 1955 szeptemberében a Pest Megyei Bizottságának első titkára. 1956 júliusában az MDP Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és a Központi Vezetőség Titkárságának tagja lett.


Szerepe az 1956-os forradalomban

1956. október 25-én Gerő Ernőt leváltják, így az MDP Központi Vezetőségének első titkára lesz. Aznap délután 15 óra 30 perckor beszédet mond a Kossuth Rádióban, melyben a kialakult helyzetet súlyosan elítéli és közli, hogy „az államhatalom ellen irányuló fegyveres támadást minden lehetséges eszközzel vissza kell verni.”[5] Másnap a PB helyett létrehozott Direktórium tagja. Október 28-án a Központi Vezetőség Elnökségének elnöke lett. Október 30. és november 4. között a Nagy Imre-kormány államminisztere. Október 30-án az ekkor létrejött MSZMP Intéző Bizottságának tagja.A Kossuth Rádióban november 1-én 22 óra előtt hangzott el az a beszéde, melyben a forradalmat „népünk dicsőséges felkelésének” nevezte, s bejelentette az MSZMP megalakulását.[6] A források összevetéséből az állapítható meg, hogy a beszéd felvételről hangozhatott el, mert ebben az időben már szovjet területen volt. November 1-jén Münnich Ferenccel a budapesti szovjet nagykövetségre ment, majd eltűnt Budapestről. November 2–3-án Moszkvában több kommunista ország állami és pártvezetőivel tárgyalt a magyarországi helyzetről. November 3-án Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártvezető Titóval a Brioni-szigeten találkozott és megállapodtak Kádár János személyében, hogy az új hatalom vezetője legyen. November 4-én Ungváron Nyikita Szergejevics Hruscsovval találkozott, majd Szolnokra vitték, ahol megalakította a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormányt. November 7-én szovjet tankokkal érkezett Budapestre. Létrehozta az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságát, aminek elnöke lett. Ugyanezen a napon Dobi István kinevezte a Minisztertanács elnökévé.


1956–1988, a Kádár-korszak


Kádár 1956. november 26-ai rádióbeszédében büntetlenséget ígért a tömegmegmozdulások résztvevőinek, igaz, hogy az „ellenforradalmárok, ellenforradalmi uszítók” felelősségre vonását is meghirdette. Szavait sokan úgy értelmezték, hogy nem lesz megtorlás, a következő években azonban 1956-os tetteik miatt százakat végeztek ki és tízezreket börtönöztek be, vagy internáltak.

1957 februárjában az MSZMP Központi Bizottságának elnöke, majd júniusban az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság első titkára. Meghirdette az úgynevezett kétfrontos harcot. 1958 januárjában lemondott a Minisztertanács elnökségéről. 1958. január 28. – 1961. szeptember 13. között államminiszter. 1958-ban hozzájárult a Nagy Imre perhez, tudomásul vette elítélését és kivégzését. Kádár Nagy Imre kivégzését még akkor is szükségesnek ítélte, amikor ahhoz már a szovjet vezetés sem ragaszkodott.[8] 1958-tól országgyűlési képviselő. 1961. szeptember 13. – 1965. június 30. között a Minisztertanács elnöke. 1964-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. 1965-ben az MSZMP KB első titkára. 1965 novemberében az Elnöki Tanács tagja.

1968 augusztusában jóváhagyta a „prágai tavasz” elfojtására küldött Varsói Szerződés csapataiban való részvételt, de előtte mindent megtett, hogy a csehszlovákiai bevonulásra ne kerüljön sor. Azt csak abban az esetben tartotta megengedhetőnek, ha az ellenforradalmi erők felülkerekednek.[9] Kádár János többször is tárgyalt Alexander Dubček csehszlovákiai vezetővel, hogy elkerüljék a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását. Tárgyalásai azonban nem vezettek eredményre.

1968-ban hozzájárult az új gazdasági mechanizmus néven Nyers Rezső és társai által kidolgozott gazdasági terv bevezetéséhez, nagy reményeket ébresztett ez a terv Magyarországon, de sajnos a szovjetunióbeli sztálinista vonal megerősödése nem kedvezett a magyar gazdasági reformok megvalósításának, az új gazdasági mechanizmus "bevezetése" megtorpant. 1981-ben a szovjet pártvezetés amellett kardoskodott, hogy vonuljanak be Lengyelországba, hogy az ellenzéki mozgalmat '56 és '68 mintájára leverjék, de ekkor Kádár közbelépett. Megmondta, hogy semmiféle katonai segítséget nem nyújt a Varsói Szerződés csapatainak a lerohanásra, így a szovjetek felszólították a lengyel kormányt a szükségállapot kihirdetésére. 1985 márciusában a Központi Bizottság főtitkára. 1988 májusában a romló egészségi állapotú főtitkárt tisztségéből felmentették, kikerült a Politikai Bizottságból, s noha névleg az MSZMP elnöke lett, hatalmát elvesztette. 1989. április 12-én a párt Központi Bizottságának zárt ülésén beszélt utoljára nagyobb közönség előtt, mintegy elszámolásképpen párttársai és önmaga előtt. Az egyórás beszéd zavaros, nehezen követhető, és az agg Kádár lelkiismereti válságát tükrözi. Kádárt 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből és központi bizottsági tagságából is.


Közvetlen, legmegbízhatóbb munkatársai

A felső vezetésben kevesen voltak, akik hatalma alatt végig funkcióban maradtak. Közéjük tartozott:

Aczél György. Kádár legközvetlenebb munkatársi köréhez tartozott három évtizeden át. A SZKP nem mindig nézte jó szemmel ténykedését, ezért a hatalmi ranglétrán időnként lejjebb került. Minden beosztásában azonban a legfontosabb tanácsadó maradt.
Gáspár Sándor. Egyik legfőbb támasza, akinek pályafutása törésmentes volt. Nyilvánosság elé került legfőbb konfliktusuk okozója az „Új gazdasági mechanizmus” bevezetése, illetve leállítása volt.

Halála

1989. július 6-án halt meg, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját. Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a bejelentés közben a teremben az emberek egymás kezébe adtak egy papírt, amire az volt írva, hogy „meghalt Kádár János”. Németh Miklós volt kormányfő szerint Kádár halála előtt papot hívatott magához.


Történelmi szerepe

1956 végétől a mai napig meghatározta Magyarország képét. Az ő nevéhez fűződik az 1956-os forradalom leverése megtorlással – sortüzekkel, a forradalmi események során „politikailag kompromittálódott” (vagyis a kommunista hatalom számára megbízhatatlannak bizonyult) rendőrségen és honvédségen belüli „politikai megtisztításával”koncepciós perekkel és több száz kivégzettel. A sok ezer börtönbe zárt mellett több ezer ember vesztette el egzisztenciáját is a rendszerváltásig. Moszkvabarát külpolitikai irányzata lehetővé tette, hogy a belpolitikában mérsékelt reformokat engedjen meg. A megtorlás évei utáni enyhülés eseményeiben betöltött szerepe már sokkal ellentmondásosabb, vitatottabb (kemény diktatúrából „legvidámabb barakk”). Bár sosem volt személyesen korrupt, előfordult, hogy a hatalom más tagjainak korrupt ügyleteit elnézte. Mindössze néhány órás különbség van a halála és a kommunista Nagy Imre volt miniszterelnök és társainak legfelsőbb bírósági rehabilitációjának kihirdetése között (e tekintetben sorsa tragikus, legmélyebb félelmei keltek életre). Kádár János feljegyzéseinek egykorú, hiteles gépelt másolatát a Belügyminisztérium Történeti Irattára titkosítva őrzi.
Emlékezete és a sírrongálások

2000 novemberében egy 69 éves asszony zöld festékkel mázolta be a Fiuemei úti sírkert Munkásmozgalmi Pantheonját és három kommunista vezető sírját, köztük Kádár Jánosét is. Tettét azzal magyarázta, hogy úgy gondolja, sok fiatal halála szárad Kádár lelkén.

2007. május 2-ára virradóra a Fiumei úti sírkertben található sírját ismeretlen tettesek megrongálták. Kádár és felesége síremlékének márvány fedlapját leemelték, a földet kihányták, a koporsót felfeszítették és elvitték Kádár csontjainak a medencecsonttól felfelé eső részét a koponyájával együtt és felesége urnáját, mely Kádár János koporsóján volt elhelyezve.Feltételezhető, hogy a tettesek többen voltak: először eltávolították a fedlapot, amire a „gyilkosok 56” feliratot fújták rá, utána majdnem 2 méter mélyen kiásták a sírt. A fémkoporsóba a lábhoz közeli részen egy 30×30 centis lyukat vágtak. A koporsó valószínűleg ekkor telt meg földdel, ami nehezítette a csontok keresését.

Az ugyanabban a temetőben található Munkásmozgalmi Pantheonra vélhetően ugyanebben az időben, vagy a környékén feketével a következő feliratot festették: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. 1956–2006” A felfestett sor idézet a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani c. számából. A sírrongálás és a felirat közti kapcsolatot a rendőrség vizsgálta. A parlamenti és parlamenten kívüli pártok elítélték a kegyeletsértést. A rendőrség tízfős nyomozócsoportot hozott létre az ügyben. A nyomozás azonban eredménytelennek bizonyult, 2007. november 29-én a tettes(ek) kilétének megállapítása nélkül zárták le az ügyet. Az eset után Kádár sírjánál térfigyelő kamerákat szereltek fel.

A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 3. legalkalmasabb államférfinak találtatott Kádár János személye a magyar történelmi alakok közül.